Péch Antal

Péch Antal 1822-ben Nagyváradolasziban született, majd a katolikus elemi iskolát és a gimnáziumot is ott végezte el. Időközben 2 évre Temesvárra küldték, hogy tanuljon meg németül. 16 éves korában nagy próbatétel elé került, ugyanis családja anyagilag összeomlott, így a saját erejéből kellett utat vágnia. Gyalog indult Selmecre, ahol beiratkozott a Bányászati Akadémiára, mivel ott nem kellett tandíjat fizetnie és ösztöndíjat is szerezhetett. 1842-ben kitűnő eredménnyel fejezi be tanulmányait. Rögtön kincstári gyakornoki alkalmazást kap a bányászat helyi apparátusában, ahol Peter Rittinger oldalán sajátítja el az ércelőkészítés legkorszerűbb módszereit. Miután pénzügyi problémái is rendeződni látszódtak, magához vette az egész családját. A kamara 1847-ben a csehországi Joachimstalba küldi, hogy rendezzen be zúzóműveket.

1848-ban hazatérve Körmöcbányán kap állást, de nem sokáig volt ott, mert Pesten, Kossuth pénzügyminisztériumában, a bányászati osztályra forgalmazónak nevezték ki. ahol a világosi fegyverletételig szolgált. Amikor a kormány Debrecenbe tette át székhelyét, azt a feladatot kapja, hogy a körmöcbányai pénzverdét Debrecenbe, majd Nagybányára kell szállítani. Ezt a feladatot sikeresen végrehajtotta. 

1850-ben házasságot köt Szájbély Emmával. 1865-ig több helyen bányaigazgató (Csehország- Schatzlar (Zacler) melletti szénbánya, Poroszország- Bochum-Zeche Vereinigte Präsident szénbánya, Mátrai Bányaegyesület). 1867-73 között a kiegyezés után alakult magyar pénzügyminisztériumban kap titkári, majd tanácsosi beosztást. Itteni főbb eredményei közé tartozik az állami bányászat és kohászat újjászervezése/hatékonnyá tétele, a diósgyőri állami vasgyár újjászervezése, áttelepítése, a Zsil-völgyi széntelep felfedezése és a vajdahunyadi vasmű első terveinek kidolgozása is.

1873-89 között a selmeci bányaigazgatóság élére kerül, miniszteri tanácsos címmel. A II. József altáró munkálatait korszerű gép berendezések, új technika alkalmazásával felújította és befejezésénél hazánkban elsőként alkalmazott gépi fúrást. A sűrített levegővel hajtott fúrógépek segítségével három és fél év alatt 2326 méter hosszú járatot hajtottak.

Ezt követően megkapja a Lipót-rend lovagkeresztjét a királytól. 1881-ben hazai jövedelmének többszöröséért visszahívják a bochumi szénbányák igazgatására, de nem fogadja el az ajánlatot.

Hivatali feladatai mellett tudományos munkát is végzett. A Bányászati Kohászati Lapokat (BKL) - mely ma az OMBKE lapja - Péch Antal bánya- kohómérnök alapította. Első számát saját költségén jelentette meg, 1868. január 15-én. 1870. október 3-án felajánlja a BKL szerkesztését és tulajdonjogát az Akadémiának, így az 1892-ig selmeci akadémiai közlönyként jelenik meg. A lap a magyar bányászati- kohászati szakirodalom fórumává és a szakma fejlesztésének eszközévé vált. A lap terjedelme és nagysága az idők során többször változott. 1879-ben kiadott egy magyar-német és német-magyar bányászati szótárt, melyben sok újítást tesz a szavak „magyarosítására” (2. kiadás-1891.). Még ez évben levelező tagja lett Magyar Tudományos Akadémiának.

A „Jó szerencsét!” köszöntés eredete az ókorban keresendő, ekkor a rómaiak „ Fortuna Solutaris” -hoz fohászkodtak (Fortuna: szerencse, sors; Solutaris: hasznos, jó). Erdélyből került ez a köszönési forma a népvándorlás korában a Rajna-vidékre, és itt alakult át „Glück auf!” -ra, hogy évszázadokkal később a Felvidékre hívott német bányászok ajkán ismét visszatérjen a Kárpát-medencébe. Ma Szlovákiában a „Zdar Boh!” köszöntést használják. Igen sokáig a magyarországi bányászok is németül köszöntötték egymást, csak a magyarosítási törekvések idejében fordította le Péch Antal 1879-ben. A „Jó szerencsét!” köszöntés általános elfogadása csak 1894-ben egy Selmecbányán tartott OMBKE választmányi  ülésen történt.

Dr. Faller Jenő: Jó szerencsét! Események, képek a bányászat múltjából című könyvében olvashatjuk:

„Az ülésen Árkosi Béla körmöcbányai bányamérnök javasolta, hogy a német „Glück auf!”, s egyéb más használatban levő, nem magyar, ill. nem magyaros bányaüdvözlés („Szerencse fel!”, „Áldás, szerencse!”, „Áldást szerencsét!”, Sok szerencsét!”) helyett egy nyelvtanilag is tökéletes, jó hangzású, magyar bányászköszöntést alkossanak és vezessenek be. A választmányi ülés a reánk maradt jegyzőkönyv tanúsága szerint – hosszas vita után – egyhangúlag elfogadta Péch Antalnak (1822-1895), az Egyesület és a Bányászati és Kohászati Lapok megalapítójának javaslatát, s így született meg szép bányászköszöntésünk: JÓ SZERENCSÉT!”

Az 1892. június 27-én megalakult az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE), melynek alapító - és választmányi tagja volt.

1895. szept. 18-án Selmecbányán halt meg. Emlékét őrzi az egyesület által 1939-ben alapított Péch Antal-serleg, valamint az 1963-ban alapított Péch Antal-emlékérem, a Miskolci Egyetemen szobor, a fővárosban és Selmecbányán utca, Tatabányán róla elnevezett középiskola.

Forrás:
Péch Antal ( 1822-1895) és kora (Miskolc-Rudabánya,1997.)
Péch Antal (1922-1895) és kisebb munkái 1997 (Miskolc-Rudabánya,1993.)
A balek tudnivalói (Dudujka-völgyi Rókák, Miskolc, 1998.)