Egyenes gerinccel - Forradalmárok a Dudujka-völgyben 1956.

 Visszaemlékezések az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire az egykori miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 

A könyv - Prof. Dr. Patkó Gyula a Segítőkész, a Miskolci Egyetem volt rektorának tömör, velős bevezetője után – rögtön megemlékezik az ’56-os események következtében elhunyt hallgatókról. Név szerint: Kiss Gábor (I. évfolyamos, 18 éves hallgató) és Kölber Gábor (I. évfolyamos, 20 éves hallgató).

Nyilván mindenki ismeri a könyv témájának történelmi hátterét, nevezetesen az ’56-os forradalomhoz kapcsolódó eseményeket, hiszen ez a tananyag általános-, illetve középiskolás.

Ez az iromány azonban többet jelent nekünk, Miskolci Egyetemistáknak egy történelemkönyvnél. Nagyon tanácsos megismerkedni vele azoknak is, akik nem éppen elkötelezett hívei a múlttal foglalkozó tudományoknak és a politikának.

A könyvben leírtak hitelességét biztosítja az, hogy az akkori történések résztvevőinek visszaemlékezéseit olvashatjuk benne. Úgy gondoljuk, hogy ez a röpke iromány nemcsak a múltba enged betekintést, hanem utat mutat a jelen politikai-, gazdasági-, oktatási nehézségekből való kilábaláshoz.

Ungváry Rudolf részletezi az eseményeket napról-napra. Megtudhatjuk tőle, hogy az országban akkor egyedülállóan csak Miskolcon voltak rendszeres orosz, román és szlovák nyelvű adások, az angol, német és francia mellett. Mindez a műszaki személyzet, fordítók, bemondók, az egyetem oktatói és hallgatói által vált lehetővé. Megemlíti, hogy 1956. november 4-én fél óra alatt két halott és 9 sebesült vált az aznapi tűzharc áldozatává.

A megemlékezők közül többen is említik, hogy a bizonytalanság lehetetlenné tette a mindennapokat, hiszen senki sem tudhatta, hogy mi fog történni másnap. Az egyetemi oktatás szerencsére újraindult, miután elült a forradalmi hangulat. Demcsák József (V. éves gépészmérnök hallgató) írja, hogy a szenvedés és üldöztetések helyett az összetartozás lelkesítő erejéről és öröméről érdemesebb beszélni. A bátortalan vezetők helyett pedig a névtelen hősök lennének érdemesek arra, hogy szóba hozzuk őket.

Az akkori tudós professzorok rendkívüli mentsvárként szolgáltak a hallgatók számára. Itt kell megemlíteni Petrich Gézát, Terplán Zénót és Zorkóczy Bélát. Demcsák József szerint ’56 legfontosabb üzenete: „válasszunk jó vezetőket”!

„Valljuk, a mai erkölcsi válság oka a nagy többség bizalmát nem bíró, és hozzá nem értő vezetés. Ezt nemcsak helyzetünk igazolja, hanem a kiút keresésében a mások hibájára való mutogatás, a körülményekre való hivatkozás, lemaradásunk hangoztatása, az önigazolás kényszere, az igazi okok feltárása helyett az okozati jelenségek kezelésére javasolt megoldások nagy száma. Ennek velejárója – az állandóan hirdetett összefogás ellenére – az összetartozás tudatának és érzésének hiánya, mely azzal a következménnyel jár, hogy akarva, nem akarva mindannyian idegen és önös érdekeket szolgálunk. Ebből a csapdából csak akkor kerülhetünk ki, ha a közösség iránti felelősséggel megfogalmazzuk az óhajtott vezetői tulajdonságokat, továbbá vállaljuk a vezető kiválasztását.”

„ A gyakorlatban … alkotó és tudományos ismereteket alkalmazó vezetők helyett, szervezkedő és ügyeskedő főnökök lettek, akik nem az első sorból mutatják az utat, hanem felülről, de leginkább hátulról „irányítanak”. Az intrika és az érdek segítőtársakat szül ehhez. Erre a szerepre természetesen csak azok vállalkoznak, akik feladják szakmaiságukat és emberiségüket. Mindez aztán ügyesen rejtve van a modern gazdálkodás, a társadalmi haladás ás a tudományos követelmények álarca mögé.”

Renn Oszkár (V. éves gépészmérnök hallgató) leírása megindító, hiszen elmeséli, hogy annak ellenére, hogy egyetemista harcostársait 15 év börtönre ítélve bedugták mellé a cellába, pár órával később már közös élményeiken nevetgéltek, ezzel rengeteg erőt adva egymásnak.

Mihala Ferenc is köszönetet mond a Nehézipari Műszaki Egyetemnek és professzorainak:

„…engem a szüleim, családi környezetem, iskoláim, egyetemi oktatóim a közösség egyéni érdek nélküli szolgálatára neveltek. Ez folytatódott a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen is, ahol két tanszékvezető professzorom, Pattantyús Ábrahám Imre és Zorkóczy Béla élete példamutatásával erősítette meg bennem az addigi neveltetésemet. Minden feladatot szolgálatnak tekintettem.”

Csorba István (okleveles kohómérnök) is megerősíti, hogy az országban a többi várostól eltérően folytak az események Miskolcon:

„Miskolcon jelen voltak a forradalom kezdetén és végén is a nagyüzemek (Lenin Kohászati Művek, DIMÁVAG, stb.), a nehézipar, a bányászat, a Nehézipari Műszaki Egyetem, az értelmiség azon része, akik elkötelezett hívei voltak a változásnak, és ami egyik megyében vagy városban sem fordult elő, részt vett a forradalmi eseményekben a megyei pártbizottság akkori első titkára is. Október 25-én a város nagyüzemei és lakossága, mintegy 40.000 fő tüntető felvonuláson vonult végig a városon, és az egyetemen tartott gyűlésen tett hitet a forradalom által meghirdetett követelések mellett. „

Mindez jól statuálja, hogy minden helyzetben, nehézségek, harc közepette is jelen volt az összetartás, az egymást való támogatás, a barátság a Nehézipari Műszaki Egyetem dolgozói és hallgatói körében.

                                           Jó Szerencsét!